Kezdőlap » Li Xi Brazíliába látogatott
Hírek

Li Xi Brazíliába látogatott

Li Xi, a Kínai Kommunista Párt Központi Fegyelmi Bizottságának titkára nemrég Brazíliába látogatott, mely során Luiz Lula brazil elnökkel, valamint a brazil alelnökkel, a felsőház elnökével és a Brazil Munkáspart elnökével is találkozott.

Lula elnökkel találkozva Li Xi mindenekelőtt átadta Hszi Csin-ping elnök köszönetét. Li Xi kijelentette, hogy az idei év a kínai–brazil stratégiai partnerségi kapcsolatok létrehozásának 30. évfordulója. Idén Hszi Csin-ping elnök többször találkozott Lula elnökkel, hogy közösen tervezzék és vezessék a két ország közötti kapcsolatok fejlődésének jövőjét. 2024-ben lesz a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 50. évfordulója, ebből az alkalomból a két ország tovább mélyíti az átfogó együttműködéseket, a BRICS és a G20 keretében is megfelelő koordinációt folytatnak. A Kínai Kommunista Párt kész megerősíteni a kapcsolatát a Brazil Munkáspárttal, hogy előmozdítsák a kínai–brazil viszony fejlődését.

Lula a találkozó során arra kérte Li Xit, hogy adja át jókívánságait Hszi Csin-ping elnöknek. Lula kifejtette, hogy a brazil–kínai együttműködések eredményesek, Brazília reméli, hogy a jövőben is fejlesztik a két ország közötti stratégiai együttműködéseket, ugyanakkor országa a nemzetközi ügyekben is megerősítheti a koordinációt Kínával, hogy elősegítsék a világ békés fejlődését. Lula elmondta még, hogy a Brazil Munkáspárt kész megerősíteni a kapcsolatait a Kínai Kommunista Párttal a két ország és két nép közti barátság elmélyítése érdekében.

2023. szeptember 30.

(China Media Group)

(x)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2023. szeptember
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930