A tajvani regionális vezetőválasztás eredménye nem változtat azon az alapvető tényen, hogy csak egy Kína van a világon, és Tajvan Kína rész – mondta Wang Yi kínai külügyminiszter vasárnap.

A kínai diplomácia vezetője akkor tette ezt a megjegyzést, amikor a tajvani helyzetről kérdezték az ottani vezetőválasztás után.
Sameh Shoukry egyiptomi külügyminiszterrel Kairóban folytatott tárgyalását követően Wang azt mondta, hogy a tajvani területi választások Kína belügyei, és az eredmények nem változtatják meg a nemzetközi közösség konszenzusát az „egy Kína” elv betartásáról.
„Tajvan soha nem volt ország. Nem volt a múltban, és soha nem lesz a jövőben sem” – hangsúlyozta Wang, hozzátéve, hogy „Tajvan függetlensége” nem sikerülhet és nem is fog sikerülni.
Bárki, aki „Tajvan függetlenségére” törekszik, Kína területét osztja fel, ezért a történelem és a jog büntetni fogja őt – figyelmeztetett Wang, hozzátéve, hogy ez vonatkozik bármely külföldire, aki megsérti az „egy Kína” elvet, beavatkozik Kína belügyeibe és megsérti Kína szuverenitását, amit határozottan ellenez az egész kínai nép és a nemzetközi közösség.
Wang úgy fogalmazott, hogy Kína végül megvalósítja az újraegyesítést, Tajvan pedig visszatér az anyaországhoz.
(Zhou Huiwen – China Media Group)
2024. január 16.
(x)