Kezdőlap » Dr. Szlávik János: Több ezer ember halálát, több tízezer ember kórházba kerülését akadályozták meg a kínai védőoltások
Képek/Videók

Dr. Szlávik János: Több ezer ember halálát, több tízezer ember kórházba kerülését akadályozták meg a kínai védőoltások

Csütörtökön rendezték meg a „Közös sorsunk a nehezítő gondok tükrében” című kínai–magyar párbeszédet, amelyen Magyarország és Kína közegészségügyi együttműködése kapcsán Dr. Szlávik János infektológus szakorvos beszédet tartott. A szakorvos szerint Magyarország Kínától hatékony, biztonságos kínai védőoltást kapott, amelyek több ezer ember halálát, több tízezer ember kórházba kerülését akadályozták meg. A járvány idején ugyanakkor sokat segített a Magyarországon élő kínai közösség is – emlékeztetett rá Szlávik.

A magyar szakorvos a párbeszédprogram közben a CMG riporterének is interjút adott. Dr. Szlávik János reményei szerint az emberiség jobban tud majd védekezni az új vírusok, például a még csak állatokban jelenlévő több ezer vírus által okozott járványok ellen.

A magyar szakorvossal készített interjú alább tekinthető meg.

2023. március 17.

(China Media Group)

(x)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2023. március
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031