Egyre több ország ismeri fel, hogy az emberiség egy sorsközösség, amelynek fejlődésében az összetartozás és az együttműködés a helyes út; a béke, a fejlődés, az együttműködés és a kölcsönös előny megállíthatatlan történelmi trendek – mutatott rá Han Zheng kínai alelnök szeptember 21-én New Yorkban, az ENSZ 78. Közgyűlésének általános vitáján mondott beszédében.
Han Zheng elmondta, hogy a világban, a jelen korszakban és a történelem során végbemenő változásokra válaszul Hszi Csin-ping kínai államelnök mások mellett javasolta az emberiség sorsközösségének felépítését, a globális fejlesztési kezdeményezést, a globális biztonsági kezdeményezést, a globális civilizációs kezdeményezést és egyúttal felszólította a nemzetközi közösséget egy tartósan békés, minden ország számára biztonságos, közösen virágzó, nyitott és befogadó, tisztességes és szép világ építésére.
Han Zheng négy pontban fejtette ki Kína álláspontját. Az első, hogy országa valamennyi ország biztonsági aggályainak figyelembe vételét szorgalmazza, támogatja valamennyi ország szuverenitásának és területi integritásának tiszteletben tartását, támogatja az ukrán válság békés megoldására törekvést, amelyben továbbra is hajlandó konstruktív szerepet játszani. A második, hogy Kína az érintett felekkel együttműködve a továbbiakban is előmozdítja az Övezet és út kezdeményezés közös építését és a 2030-ig tartó Fenntartható Fejlődési Menetrend végrehajtását. A harmadik, hogy országa támogatja a nemzetközi emberi jogi ügyek párbeszéden és együttműködésen keresztül történő erőteljes fejlesztését, és – ami még ennél is fontosabb – ellenzi ezek átpolitizálását és a kettős mércét, különösen az emberi jogok és a demokrácia ügyének politikai eszközként történő felhasználását más országok belügyeibe való beavatkozáshoz. A negyedik, hogy Kína az ENSZ-központú nemzetközi rend elkötelezett támogatójaként azt reméli, hogy a fejlődő országok képviselete és hangja erősödik, a globális kormányzás pedig igazságosabbá válik és észszerűbb irányba fejlődik – hangsúlyozta a kínai alelnök.
(Qin Liang – China Media Group)
2023. szeptember 22.
(x)
Add Comment