Oroszország nagyra értékeli és aktívan támogatja az Övezet és Út kezdeményezés közös kiépítését – fejtette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök szeptember 20-án Szentpéterváron, amikor találkozott a kínai–orosz 18. stratégiai biztonsági konzultáción résztvevő Wang Yi kínai külügyminiszterrel.
Putyin kifejtette, hogy országa a 2023-as év eleje óta túljutott az Egyesült Államok és a Nyugat egyoldalú szankcióinak hatásain, gazdasága ismét növekedésnek indult. Oroszország nagyra értékeli és aktívan támogatja az Övezet és Út kezdeményezés közös kiépítését, ellenzi a kezdeményezés eltorzítását és elnyomását, illetve hajlandó megerősíteni az Eurázsiai Gazdasági Unió és a kezdeményezés közötti összekapcsolódást, hogy előmozdítsák a regionális integrációs folyamatot – mondta Putyin.
Wang Yi úgy fogalmazott, hogy a komplikált nemzetközi helyzetben a világ többpólusúvá válása felgyorsul, a gazdasági globalizáció nagyobb léptékben halad előre, az egyoldalú cselekedetek fenntarthatatlanok, a hegemonizmus pedig nem a népek akarata. Elmondta, hogy oroszországi látogatása során Nyikolaj Patrusevvel, a biztonsági tanács titkárával és Szergej Lavrov külügyminiszterrel átfogóan áttekintették a két ország közötti együttműködéseket, és hajlandó az orosz féllel a két államfő által elért konszenzusok alapján erősíteni a kölcsönös stratégiai bizalmat, kész elmélyíteni a gyakorlati együttműködéseket.
A két fél véleményt cserélt a jelenlegi nemzetközi és regionális helyzetről is. Az ukrán kérdés kapcsán Putyin kifejezte Moszkva hajlandóságát a kérdés párbeszéd és tárgyalás útján történő megoldására.
(Qin Liang – China Media Group)
2023. szeptember 22.
(x)
Add Comment