A történelemben tíz év csak egy rövid pillanat, de elég ahhoz, hogy egy koncepció fokozatosan a világot megváltoztató erővé váljon.
Hszi Csin-ping kínai államelnök 2013 márciusában a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében tartott beszédében említette először az emberiség sorsközösségének koncepcióját. Azóta e koncepció folyamatosan gazdagodik és fejlődik, és a nemzetközi közösség széles körű elismerését és támogatását vívta ki. Vajon mi ennek az oka?
Egy úttörő gondolat és koncepció megszületése nem választható el a világ aktuális helyzetétől, más szóval, azért hozták létre, hogy megoldja a korszak problémáit. Tíz évvel ezelőtt, amikor Kína az emberiség sorsközösségének koncepcióját felvetette, nehéz lett volna megjósolni, hogy a következő években a világban milyen összetett és drasztikus változások történnek: kereskedelmi háborúk, nagyhatalmak versenye, COVID-19 világjárvány, orosz-ukrán konfliktus…, miközben egyre nőtt az észak-déli megosztottság, egyre gyakoribbá váltak az ökológiai riasztások, s a világ a zűrzavarok új időszakába lépett. „Merre tart az emberiség?” – vált a korszak kérdésévé.
Az emberiség sorsközössége felépítésének koncepciója Kína válasza a „korszak kérdésére”. Ez a koncepció hangsúlyozza a szoros összefüggést minden nemzet, minden ország és minden ember jövője és sorsa között; ösztönzi a tartósan békés, minden ország számára biztonságos, közösen virágzó, nyitott és befogadó, tisztességes és szép világ építését; betartja a konzultáció, a közös építkezés és a közös elosztás elvét a globális kormányzásban, hogy minden ország a világbéke és -fejlődés résztvevője, hozzájárulója és haszonélvezője legyen… Látható, hogy ez a koncepció egyes országok hegemón gondolkodását megtörve összhangban van a világ népeinek a békés fejlődésre, a méltányosságra és az igazságosságra irányuló elvárásaival és törekvéseivel, tükrözi Kína egyedi meglátásait az emberiség fejlődési irányáról.
Az elmúlt évtizedben Kína folyamatosan előmozdította az emberiség sorsközösségének mélyebb és gyakorlatiasabb felépítését, ami hatalmas haszonnal jár a világ számára.
Kína a világ legnagyobb fejlődő országaként és a „dél országainak” tagjaként közel 20 nemzetközi szervezettel együttműködve a szegénység csökkentésére, az élelmezésbiztonságra, a járvány megfékezésére, és az éghajlatváltozásra vonatkozó több mint 130 projektet valósított meg közel 60 országban, köztük Etiópiában, Pakisztánban és Nigériában, amivel több mint 30 millió ember életére volt pozitív hatással. A Világbank beszámolója szerint az Övezet és út kezdeményezés átfogó végrehajtása 4,1%-kal növeli az abban résztvevő országok közötti kereskedelmet. 2030-ra az Övezet és út kezdeményezés évente 1,6 billió amerikai dolláros globális haszonnal jár.
Jelenleg a világ még mindig mélyreható változásokon megy keresztül. Egyre több ország és egyre nagyobb tömegek ismerik fel, hogy az emberiség sorsközösségének koncepciója megfelel az egész emberiség közös érdekeinek. António Guterres, az ENSZ főtitkára rámutatott: „Azért gyakoroljuk a multilateralizmust, hogy felépüljön az emberiség sorsközössége.”
2023. 09. 28.
(Qin Liang- China Media Group)
(x)
Add Comment