Az integrált nemzetstratégiai rendszer és a stratégiai képességek megszilárdítása, illetve fejlesztése a Párt Központi Bizottságának stratégiai célja – hangoztatta Hszi Csin-ping a KKP Központi Bizottságának főtitkára, kínai államelnök, egyben a Központi Katonai Bizottság elnöke március 8-án pekingben, amikor részt vett a 14. Országos Népi Gyűlés első ülésszakán a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg és Fegyveres Rendőrség parlamenti kéviselőinek közös plenáris ülésén.
Mint mondta, erre azért van szükség, hogy az új helyzetben, meg tudjanak felelni az új feladatoknak és az új követelményeknek, amelyekkel erős országként és egy erős hadseregként kell szembesülniük. Hszi Csin-ping hangsúlyozta, hogy a jövőben jobban kell koordinálni a fejlesztéseket és jobban össze kell hangolni a biztonság, valamint a gazdaságépítés és a honvédelmi építkezés feladatait.
Hszi Csin-ping kiemelte, hogy mindezeknek nagy jelentőségük van egy modern szocialista ország sokoldalú építésében, a kínai nemzet nagy megfiatalításának elősegítésében, a hadsereg centenáriumi céljának megvalósításában és a hadsereg világszínvonalúvá válásának felgyorsításában. Arra kell törekedni, hogy az integrált nemzetstratégiai rendszer megvalósuljon – szögezte le az államfő.

Hszi Csin-ping rámutatott, hogy az integrált nemzetstratégiai rendszer és a stratégiai képességek megszilárdítása és fejlesztése összetett, szisztematikus feladat, ezért szükséges az összehangolás, a kulcspontok kiemelése, és az átfogó előrelépés áttörésekkel történő előmozdítása.
Hszi úgy mondta, hogy szükséges a tudomány és technológia együttes innovációjának elmélyítése, a nemzeti laboratóriumok kiépítése, megfelelő menedzselése és használata, a független és eredeti innováció erősítésére való összpontosítás, valamint a magas szintű tudományos és technológiai önellátás és önfejlesztés elősegítésének felgyorsítása, ugyancsak fokozni kell a feltörekvő területeken a stratégiai képességek fejlesztését, új előnyöket kell keresni a nemzeti fejlődésben és a nemzetközi versenyben. Hszi Csin-ping még rámutatott, hogy erősíteni kell a védelmi tudomány és technológia ipari orientációját az erős hadsereg kiszolgálása és a háborúk megnyerése, a rendszerelrendezés optimalizálása, a fejlesztési modellek megújítása, valamint az ipari lánc és az ellátási lánc rugalmasságának fokozása érdekében. Erősíteni kell a nagy infrastruktúra átfogó tervezését és kiépítését, javítani kell a közös építkezés, a közös használat és a megosztás szintjét. Fel kell gyorsítani a nagyobb országos tartalékrendszerének kiépítését, és fokozni kell a nemzeti tartalékok nemzetbiztonsági szerepét – húzta alá Hszi Csin-ping.
2023. március 10.
(China Media Group)
(x)