2023. február 26-28. között Pekingben megtartották a KKP 20. Központi Bizottságának második plenáris ülését, amelyen a KB Politikai Bizottsága elnökölt; Hszi Csin-ping, a KB főtitkára pedig beszédet mondott.
A háromnapos plenáris ülésen meghallgatták és megvitatták a – Központi Bizottság Politikai Bizottsága megbízásából – Hszi Csin-ping által előterjesztett munkajelentést, valamint áttekintették és jóváhagyták az állami intézmények vezetői posztjaira javasolt jelöltek listáját, amelyeket a 14. Országos Népi Gyűlés első ülésszakára ajánlanak.
A párton belül és kívül végzett kiterjedt véleménykutatások és konzultációk alapján ugyancsak jóváhagyták a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület (KNPTT) Nemzeti Bizottságának vezetői tisztségeire javasolt jelöltek listáját. Úgy döntöttek, hogy ezt a két listát benyújtják a 14. Országos Népi Gyűlés (ONGY) első ülésszakának és a KNPTT 14. Nemzeti Bizottsága első ülésszakának elnöksége elé.
A KKP KB plenáris ülésén megvitatták és elfogadták a szintén a vélemények széles körű begyűjtése alapján előterjesztett tervezetet a párt- és az állami intézményreformról, amelyet Hszi Csin-ping ismertetett. A plenáris ülésen megállapodtak abban, hogy a jogi eljárásnak megfelelően a tervezet egy részét a 14. ONGY első ülésszaka elé terjesztik megtárgyalásra.

A plenáris ülés teljes mértékben megerősítette a Központi Bizottság Politikai Bizottságának a Párt 20. Kongresszusának első plenáris ülése óta végzett munkáját. Megállapodás született arról is, hogy a komplikált és összetett nemzetközi környezetben, valamint a belföldi reform, fejlesztés és stabilitás feladatai mellett a KB Politikai Bizottsága maradéktalanul elvégzi feladatait a KKP 20. Országos Kongresszusa és az 1. plenáris ülés szellemében. A 20. Központi Bizottság Politikai Bizottsága magasra tartva a kínai sajátosságú szocializmus nagy zászlaját maradéktalanul megvalósítja az új kínai sajátosságú szocialista építkezés Hszi Csin-ping által képviselt ideológiáját, ragaszkodik a munka folytonosságához a haladásra törekedve, a stabilitás megőrzése mellett. Emellett jobban koordinálja a hazai és nemzetközi helyzetet, fokozza a járványmegelőzés és -ellenőrzés összehangolását, valamint elősegíti a társadalmi-gazdasági fejlődést, és jobban összehangolja a fejlődést és a biztonságot.
A plenáris ülésen úgy vélték, hogy a KB Politikai Bizottsága dinamikusan optimalizálja, illetve módosítja az új járványmegelőzési és -ellenőrzési intézkedéseket, továbbá a folyamatos gazdasági fellendülés elősegítésére, a magas színvonalú fejlesztés előmozdítására, valamint a nyilvánosság bevonására összpontosít. A feladatok sorában ott vannak a szocialista demokrácia és a jogállamiság ideológiai és kulturális vonatkozású teendői, az emberek megélhetésének hatékony védelme és javítása, a nemzetbiztonság és a társadalmi stabilitás határozott védelme, a nagy országok közötti diplomácia új, kínai jellegzetességekkel bíró útjának bevezetése, az átfogó és határozott pártkormányzás további elmélyítése, valamint más területeken is a megújulás elősegítése.
A plenáris ülésen elhangzott, hogy a 14. ONGY első ülésszakának és a KNPTT 14. Országos Bizottsága első ülésszakának sikere fontos az egész párt, illetve a nemzet valamennyi etnikai csoportjának további mozgósítása szempontjából. Egy modern szocialista ország átfogó felépítéséért és a kínai nemzet nagy megfiatalításának előmozdításáért.
Az ülésen arról is szó esett, hogy a reformok rendületlen elmélyítésére és a nyitásra, egy modern szocialista ország átfogó felépítésére, stratégiai, kreatív és iránymutató reformintézkedések sorozatának elindítására, a reformfolyamatok integrációjának és koordinációjának megerősítésére van szükség.
Az ülésen rámutattak, hogy a hatékonyság fokozásával a fontos területeken és a kulcsfontosságú kapcsolatokban Kína új áttöréseket érhet el. Arra szólítottak fel, hogy fent kell tartani és fejleszteni kell az alapvető szocialista gazdasági rendszert, a kínai sajátosságokkal rendelkező modern vállalati rendszert; meg kell erősíteni és javítani kell a modern pénzügyi felügyeletet, elő kell mozdítani a magas szintű nyitást, és mindemellett átfogó reformterveket kell készíteni különböző területeken. Az ülésen hangsúlyozták, összpontosítani kell a reformvégrehajtás mechanizmusának javítására, elő kell mozdítani a reformintézkedések hatékonyságát, folyamatosan erősíteni kell a szocialista modernizáció vitalitását, az intézményi előnyöket pedig a nemzeti kormányzás hatékonyabbá tételének szolgálatába kell állítani.
Az ülésen a Központi Bizottság 203 állandó tagja és 170 póttagja vett részt.
2023. március 1.
(China Media Group)
(x)