Kezdőlap » Szaúd-Arábia és Irán megállapodott Pekingben a diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról
Hírek

Szaúd-Arábia és Irán megállapodott Pekingben a diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról

A Kínai Népköztársaság, a Szaúd-Arábiai Királyság és az Iráni Iszlám Köztársaság március 10-én háromoldalú közös nyilatkozatot adott ki Pekingben.

A nyilatkozat szerint – válaszul a Kínai Népköztársaság elnökének, Hszi Csin-pingnek pozitív kezdeményezésére, amely a Szaúd-Arábiai Királyság és az Iráni Iszlám Köztársaság közötti jószomszédi és baráti kapcsolatok fejlesztésének Kína általi támogatásáról szól – a szaúdi és az iráni delegáció március 6. és 10. között tárgyalásokat folytatott Pekingben. Szaúd-Arábia és Irán nagyra értékelte és megköszönte a kínai vezetőknek és a kormánynak, hogy támogatta a megbeszéléseket, és házigazdaként mindent megtett azok sikeréért.

A három ország bejelentette, hogy Szaúd-Arábia és Irán megállapodásra jutott a két fél közötti diplomáciai kapcsolatok helyreállításáról, beleértve, hogy két hónapon belül újranyitják a nagykövetségeiket és képviseleteiket egymás országában, megszervezik a nagykövetek cseréjét, és megvizsgálják a kétoldalú kapcsolatok megerősítésének lehetőségeit. A három ország kifejezte készségét arra, hogy minden erőfeszítést megtegyenek a nemzetközi és regionális béke, valamint biztonság megerősítése érdekében.

2023. március 13.

(China Media Group)

(x)

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2023. március
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031