Kezdőlap » Hszi Csin-ping párbeszédet hangsúlyozott Moszkvában az ukrajnai háború megszüntetésére
Hírek

Hszi Csin-ping párbeszédet hangsúlyozott Moszkvában az ukrajnai háború megszüntetésére

Az ukrán válság kérdésében Kína követi az ENSZ Alapokmányának céljait és elveit, objektív és pártatlan álláspontot képvisel, törekszik a békére és a tárgyalások kezdeményezésére, magának az ügynek az érdeke alapján határozza meg álláspontját, következetesen kiáll a béke, valamint a párbeszéd mellett, s a történelmileg helyes oldalon áll – hangsúlyozta Hszi Csin-ping kínai államelnök kedden, a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel a moszkvai Kremlben folytatott tárgyalását követő sajtótájékoztatón.

A két államfő megbeszélést folytatott a kínai–orosz kapcsolatokról, valamint a közös érdeklődésre számot tartó nemzetközi és regionális kérdésekről, amelyek kapcsán számos új és fontos konszenzusra jutott.

Hszi rámutatott, hogy a két félnek támogatnia kell egymást az egymás alapvető érdekeit érintő kérdésekben, és közösen meg kell akadályozniuk, hogy külső erők beavatkozzanak a belügyeikbe.

Vlagyimir Putyin kijelentette: Oroszország határozottan támogatja Kínát abban, hogy megvédje érdekeit a Tajvannal, Hongkonggal és Hszincsianggal kapcsolatos kérdésekben. Az orosz elnök elismeréssel szólt Kínáról, amiért az következetesen fenntartja pártatlan, objektív és kiegyensúlyozott álláspontját a kulcsfontosságú nemzetközi kérdésekben. 

A két államfő továbbá aláírta a kínai–orosz közleményt az átfogó stratégiai koordinációs partnerség elmélyítéséről, valamint a kínai államelnök és az orosz elnök közös nyilatkozatát a 2030-ig tartó kínai–orosz gazdasági együttműködés kulcsfontosságú irányainak fejlesztési tervéről.

2023. március 22.

(China Media Group)

(x)

Időjárás

Budapest Időjárás

Kövessen minket Facebookon!

Facebook Pagelike Widget

A Sárkány éve | Zodiákus bélyegkisív-kibocsátás – 2024

IV. Holdsütikészítő Workshop és kínai kulturális nap

Kínai írásjelek és civilizáció kiállítás

„A MI PETŐFINK – Kínai-magyar verses párbeszéd”

Hogy hangzik ugyanaz a vers kínai és magyar nyelven?

Kínai-magyar párbeszéd (II.) – a China Media Group tanácskozása

III. Magyarországi Holdsüti készítő Workshop

Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Iskola

A centrumban Kína – Kusai Sándor nagykövet, egyetemi oktató

Kőbányai kínaiak – gazdasági kapcsolatok

A Nyúl éve zodiákus bélyeg – közös bélyegkisív-kibocsátás | 2023

Valutaváltó

Naptár

2023. március
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031